Az ősemberek majdnem fél méteres mélységben köveket helyeztek el, mint tűzhelyük alapját, ahol melegedni és sütni tudtak. A rómaiak korában családi központi tűzhelyeket alakítottak ki.
A már kandallónak nevezhető fűtőberendezések először a középkorban terjedtek el Nyugat-Európában. A korábbi megoldások inkább főzési és fűtési célokat láttak el, viszont az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kandallók már presztízsértékűnek számítottak és díszítő szerepük is egyre jelentősebb lett. A középkori várakat és kastélyokat hangulatosabbá tevő kandallók már tükrözték tulajdonosuk vagyoni helyzetét és rangját. Több esetben a nemesek családi címerükkel díszítették kandallójukat és annak méretével is kifejezhették gazdagságukat.
Az ezt követő korok tovább alakították a kandallók stílusát, viszont a polgári rétegek közt inkább a huszadik században indultak nagyobb fejlődésnek.
A zárt kandallóbetéttel rendelkező, öntvény tűzterű kandallók gyártása az 1970-es években Franciaországban kezdődött. A legelterjedtebbek még ekkor is a légfűtéses kandallók voltak, majd a technológiai fejlődésnek köszönhetően megjelentek a vízfűtéses, vízteres kandallóbetétek is.
Manapság már sokféle kandalló stílus, kandallóbetét és fejlett fűtési rendszerek léteznek, melyek kiválasztásában és összehangolásában szakszerű segítség áll rendelkezésünkre.